Lakás dekorálás
2022
Már hét éve, hogy halloweenkor alaposan átalakítjuk a kis lakást valami iszonytatóvá, borzongatóvá tesszük, ahol egy kriptaszökevény is jól érezné magát. Első években csak a nappalit rendeztük be, Magyarországon ekkor még alig talált az ember halloween dekorációt és ahogy teltek az évek, úgy gyarapodtak a dekorációk az üzletekben és így nekünk is, míg végül az egész lakásra jutott a rémségekből. Sok YouTube videót néztem, hogy a tengerentúlon miként élik meg ezt az éjszakát, hogyan készítik fel a lakást és próbáltam én is arra a szintre jutni. Azt hiszem eljutottam erre a szintre, legalábbis a visszajelzések szerint.
Most megmutatom részletekben, hogy milyen volt előtte és mivé alakítottam át a lakás helységeit.
Az idei tervek
Általában a nappalit és a hálószobát összekötő kis helységgel szoktam kezdeni, itt élem ki legjobban a kreatív hajlamaimat. Tavaly csontvázakkal teli helység volt. A gombra nyomva megnézheted a tavalyi dekort ebben a helyiségben:
Idén teljesen mást szeretnék. Van nekünk egy hatalmas vérfarkas animatronikánk és ezt szeretném egy megfelelő környezetbe illeszteni. A vérfarkast itt vásároltam: Horror Shop
Sajnos jelenleg nem kapható.

Előtte/utánna kép. Használd a csúszkát.


A farkasverem
Az animatronika felállítása
A helységet kiürítettem, a fekete fotós hátteremet leengedtem és a nem használatos dolgokat a fotó háttér mögé rejtettem. Egy kicsi emelvényt kreáltam lefedtem egy fekete textillel és álcahálóval és azon kezdetem felállítani a vérfarkast. Sajnos az összerakási útmutatót elvesztettem, de az interneten mindent megtalál az ember: Lanky Werewolf Instruction
Másodjára már könnyen ment a megépítése. A képgalériában láthatod a folyamatot.









Fa készítés
Szerencsére nemrég vettünk bútort a lakásba, így a megmaradt karton csomagoló anyag most jól jön. Készítek belőle egy fát, hogy a farkasunk jól érezze magát a környezetében. Rajzoltam egy faszerkezetett a kartonra, majd körbevágtam. A hátoldalán merevítéseket rögzítettem, hogy ne hajoljon ketté, amikor felállítom. Az elkészült szerkezetet feketére festettem, majd az erezeteket barna festékkel rajzoltam meg. Volt még itthon néhány dekor őszi falevél, azokat hozzátűztem a fához. Egész jól néz ki, de még hiányzik valami…






Effektek
Világítás és atmoszféra
A megfelelő hatás eléréséhez elengedhetetlen a hangulatvilágítás és ha tehetjük akkor egy kis füsttel még drámaibb hatást érhetünk el.
Ezt a LED reflektort pár éve vettem 8 ezer forintért, most nem tudom milyen árban van. Bármilyen színt beállíthatunk rajta, én most a zöldet fogom használni a téma bevilágítására.
A füstgépem is több éve megvan, de olyan 15-20 ezer forintba kerülhet egy alap modell.

